Mindenki Temploma

Kedves Barátom!

Sok szeretettel köszöntelek a Mindenki Temploma Gyülekezetének honlapján.

 

Azzal a szándékkal hoztuk létre ezt a közösségi platformot, hogy  kapcsolatba léphess velünk, ha meg szeretnél minket ismerni. Rendszeresen hírt adunk  magunkról, hogyan élünk, és gondolkodunk a jelenvaló és elkövetkező világról.
Tovább olvasom

Mindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki Temploma

Híreink

Imádság az induló tanévért

Imádság az induló tanévért Augusztus 30-án együtt kértük Isten áldását és segítségét az új óvodai és iskolai évre. Hisszük, hogy az Úr meghallgatta a közös imádságunkat!

Az iskolába, óvodába való visszatérés nem könnyű sem a gyerekeknek, sem a szülőknek, sem a pedagógusoknak. Örömteli dolog ugyanakkor, hogy ebben az évben is közösen kérhettük Isten áldását és segítségét az új iskolaévre!  A már hagyományosnak mondható közös imádságra az úrvacsorai alkalmat követően, az istentisztelet keretei között került sor. Jó volt átélni az Istennel való közösség perceit, miközben együtt imádkozott a gyülekezet apraja-nagyja.