Bibliaolvasó 2020

 Főoldal

Kedves Testvérünk!

 

Szeretettel adjuk kezedbe az 2020. évi bibliaolvasót.

Olvassuk együtt naponta Isten igéjét, a Szentírást! Ha hittel olvassuk, egyre több világosságot nyerünk belőle, és így helyes döntéseket tudunk hozni a mindennapi életben.

Az igeolvasás során az Úr kijelenti magát nekünk, szól hozzánk, tanít, fedd, megjobbít, az igazságra vezet minket, hogy mint Isten emberei tiszta szívűek, érettek és teherbírók legyünk.

A bibliaolvasás során a megfeszített és feltámadott Krisztussal találkozunk.

Isten beszéde titok, ezért csak a Szentlélek által értjük meg.

Jeremiás könyvében ezt olvassuk: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz – így szól az ÚR –, vagy mint a sziklazúzó pöröly?” (Jeremiás 23,29) Lerontja a szívünk¬ben meglapuló bűnöket, és megszenteli az életünket.

Az Írás középpontjában Jézus Krisztus, a Megváltó, a Golgota Báránya áll, ezért nézzünk fel Rá, a hit Fejedelmére!

Kérjük az Urat, hogy Szentlelkével töltsön be minket, hogy szolgálatainkban élet és erő legyen.

Ha áldást nyerünk a Bibliából, osszuk meg egymással, hogy hitben épüljünk!

„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2 Korinthus 13,13)

Az Úr áldása lesz az életünkön ebben az évben is, ha megmaradunk az Úrral való közösségben.

 

Budapest, 2020. január hava

Bereczki Sándor
lelkipásztor

 

 

Január
  1. Sze.Jeremiás 1János 8,36
  2. Cs.Jeremiás 2Jakab 4,8
  3. P.Jeremiás 31 Timótheus 5,1-2
  4. Szo.Jeremiás 4Jakab 1,2-3
  5. V.Jeremiás 5Márk 1,17
  6. H.Jeremiás 6Máté 28,20
  7. K.Jeremiás 71 Péter 2,9-10
  8. Sze.Jeremiás 8Filippi 4,6
  9. Cs.Jeremiás 9Máté 6,31-33
10. P.Jeremiás 10Kolossé 4,2
11. Szo.Jeremiás 11Lukács 6,22
12. V.Jeremiás 12Zsidók 13,17-18
13. H.Jeremiás 13Titus 2,11
14. K.Jeremiás 14Róma 16,20
15. Sze.Jeremiás 15Ap. csel. 20,28
16. Cs.Jeremiás 16Jakab 3,17
17. P.Jeremiás 172 Korinthus 4,18
18. Szo.Jeremiás 18Efézus 4,1-3
19. V.Jeremiás 191 Korinthus 13,8
20. H.Jeremiás 20János 10,27-28
21. K.Jeremiás 21Jelenések 3,20
22. Sze.Jeremiás 22Máté 21,22
23. Cs.Jeremiás 23Lukács 7,48
24. P.Jeremiás 24Ap. csel. 1,8
25. Szo.Jeremiás 253 János 1,4
26. V.Jeremiás 262 Timótheus 2,5
27. H.Jeremiás 272 Péter 2,9
28. K.Jeremiás 281 János 3,14
29. Sze.Jeremiás 29Galata 5,24
30. Cs.Jeremiás 30Filemon 1,15-16
31. P.Jeremiás 31Máté 1,21

 

Február
  1. Szo.Jeremiás 32János 4,23
  2. V.Jeremiás 33Júdás 1,20-21
  3. H.Jeremiás 34Kolossé 2,6-7
  4. K.Jeremiás 35Jelenések 7,13-14
  5. Sze.Jeremiás 36Lukács 3,4-6
  6. Cs.Jeremiás 37Márk 16,15
  7. P.Jeremiás 38János 15,1-2
  8. Szo.Jeremiás 39Róma 10,17
  9. V.Jeremiás 401 Thessalonika 5,12
10. H.Jeremiás 41Filippi 3,14
11. K.Jeremiás 42Titus 2,13-14
12. Sze.Jeremiás 43Zsidók 6,10
13. Cs.Jeremiás 44Lukács 21,14-15
14. P.Jeremiás 45Jelenések 22,20
15. Szo.Jeremiás 46Lukács 12,6-7
16. V.Jeremiás 472 János 1,8
17. H.Jeremiás 48Ap. csel. 2,4
18. K.Jeremiás 49Galata 3,13-14
19. Sze.Jeremiás 50Efézus 6,10
20. Cs.Jeremiás 51Filippi 4,4
21. P.Jeremiás 52Kolossé 3,3
22. Szo.Énekek éneke 1Máté 3,1-2
23. V.Énekek éneke 2Róma 8,14
24. H.Énekek éneke 3Márk 9,23
25. K.Énekek éneke 4Lukács 1,49
26. Sze.Énekek éneke 5János 13,15
27. Cs.Énekek éneke 6Jakab 5,8-9
28. P.Énekek éneke 72 Korinthus 9,6
29. Szo.Énekek éneke 81 Péter 4,8

 

Március
  1. V.Ap. csel. 12 Sámuel 22,30
  2. H.Ap. csel. 2Példabeszédek 11,25
  3. K.Ap. csel. 32 Mózes 13,21
  4. Sze.Ap. csel. 4Zsoltárok 91,14
  5. Cs.Ap. csel. 5Jeremiás 17,7-8
  6. P.Ap. csel. 6Zsoltárok 28,1
  7. Szo.Ap. csel. 73 Mózes 20,26
  8. V.Ap. csel. 82 Sámuel 7,3
  9. H.Ap. csel. 9Ésaiás 49,16
10. K.Ap. csel. 102 Sámuel 22,3
11. Sze.Ap. csel. 11Zsoltárok 78,53
12. Cs.Ap. csel. 12Jób 22,21-22
13. P.Ap. csel. 13Jeremiás 23,28
14. Szo.Ap. csel. 14Ésaiás 65,24
15. V.Ap. csel. 15Zsoltárok 37,5
16. H.Ap. csel. 16Jób 22,26-27
17. K.Ap. csel. 171 Krónika 28,9
18. Sze.Ap. csel. 18Példabeszédek 7,2
19. Cs.Ap. csel. 19Náhum 1,7
20. P.Ap. csel. 20Ezsdrás 9,12
21. Szo.Ap. csel. 21Nehémiás 1,9
22. V.Ap. csel. 22Józsué 1,9
23. H.Ap. csel. 23Ruth 2,8
24. K.Ap. csel. 24Sofóniás 3,16-17
25. Sze.Ap. csel. 25Prédikátor 12,2
26. Cs.Ap. csel. 26Jeremiás siralmai 3,26
27. P.Ap. csel. 27Malakiás 3,17-18
28. Szo.Ap. csel. 28Ámós 5,14
29. V.Habakuk 1Róma 1,16
30. H.Habakuk 2Jakab 1,27
31. K.Habakuk 3Galata 6,2

 

Április
  1. Sze.Júdás 11 Krónika 22,19
  2. Cs.Filemon 11 Mózes 17,1
  3. P.2 János 1Zsoltárok 68,36
  4. Szo.3 János 1Ésaiás 8,13
Virágvas.Máté 21,1-11Zsoltárok 118,26
  6. H.Máté 21,18-22Ésaiás 8,13
  7. K.Máté 21,23-32Zsoltárok 1,1-3
  8. Sze.Máté 22,1-14Jób 36,24
  9. Cs.Máté 26,36-461 Mózes 4,7
Nagypént.Máté 27,27-56Zsoltárok 22,19
11. Szo.Máté 27,57-66Jónás 2,1
HúsvétMáté 28,1-15Ésaiás 60,1-3
HúsvétEzékiel 37,1-14Ap. csel. 3,15
14. K.1 Sámuel 1Zsidók 4,16
15. Sze.1 Sámuel 2Róma 12,9
16. Cs.1 Sámuel 3Galata 5,1
17. P.1 Sámuel 4Róma 15,2
18. Szo.1 Sámuel 5Efézus 6,6
19. V.1 Sámuel 61 Timótheus 6,10-11
20. H.1 Sámuel 7Máté 5,7
21. K.1 Sámuel 8János 3,30
22. Sze.1 Sámuel 9Jelenések 3,10
23. Cs.1 Sámuel 10Ap. csel. 26,16
24. P.1 Sámuel 11Zsidók 10,24-25
25. Szo.1 Sámuel 121 János 4,12-13
26. V.1 Sámuel 13Jakab 1,12
27. H.1 Sámuel 14Lukács 12,8-9
28. K.1 Sámuel 151 Korinthus 15,58
29. Sze.1 Sámuel 16Zsidók 6,13-15
30. Cs.1 Sámuel 17Máté 5,8

 

Május
  1. P.1 Sámuel 18Máté 13,12
  2. Szo.1 Sámuel 19Jakab 1,4
  3. V.1 Sámuel 20Róma 13,10
  4. H.1 Sámuel 21Jakab 1,21
  5. K.1 Sámuel 22Kolossé 1,10
  6. Sze.1 Sámuel 23Zsidók 12,1-2
  7. Cs.1 Sámuel 242 Timótheus 4,5
  8. P.1 Sámuel 25Máté 7,7
  9. Szo.1 Sámuel 26Máté 5,41
10. V.1 Sámuel 27Jakab 1,17
11. H.1 Sámuel 28János 3,16
12. K.1 Sámuel 29Efézus 2,8
13. Sze.1 Sámuel 302 Péter 3,9
14. Cs.1 Sámuel 311 Thessalonika 5,17
15. P.Galata 1Ésaiás 46,9-10
16. Szo.Galata 2Példabeszédek 23,17-18
17. V.Galata 3Habakuk 2,3
18. H.Galata 4Példabeszédek 20,22
19. K.Galata 51 Sámuel 25,26
20. Sze.Galata 6Jeremiás siralmai 3,31-33
MM.Márk 16,19-202 Királyok 2,11
22. P.Efézus 1Zsoltárok 23,4
23. Szo.Efézus 2Jónás 2,3
24. V.Efézus 3Zsoltárok 78,16
25. H.Efézus 4Zakariás 10,12
26. K.Efézus 5Zsoltárok 24,3-5
27. Sze.Efézus 6Bírák 5,31
28. Cs.Titus 1Dániel 6,23
29. P.Titus 2Náhum 2,2
30. Szo.Titus 3Abdiás 1,17
PünkösdAp. csel. 2,1-131 Sámuel 10,6

 

Június
PünkösdJóel 21 Korinthus 12,4
  2. K.2 Sámuel 1Máté 5,10
  3. Sze.2 Sámuel 2Róma 12,14
  4. Cs.2 Sámuel 3Lukács 8,39
  5. P.2 Sámuel 42 Timótheus 2,15
  6. Szo.2 Sámuel 5János 21,16
  7. V.2 Sámuel 61 Korinthus 14,12
  8. H.2 Sámuel 7Róma 4,20-22
  9. K.2 Sámuel 8Lukács 21,19
10. Sze.2 Sámuel 9Zsidók 1,9
11. Cs.2 Sámuel 10Márk 11,22
12. P.2 Sámuel 11Jelenések 2,5
13. Szo.2 Sámuel 12Filippi 2,5
14. V.2 Sámuel 13Zsidók 13,5-6
15. H.2 Sámuel 142 Thessalonika 1,11
16. K.2 Sámuel 152 Timótheus 3,14-15
17. Sze.2 Sámuel 16Ap. csel. 15,16-17
18. Cs.2 Sámuel 17János 15,8
19. P.2 Sámuel 18Zsidók 11,24-26
20. Szo.2 Sámuel 191 Péter 4,1-2
21. V.2 Sámuel 20Ap. csel. 13,52
22. H.2 Sámuel 211 Péter 3,12
23. K.2 Sámuel 22Júdás 1,3
24. Sze.2 Sámuel 23Máté 25,21
25. Cs.2 Sámuel 24Róma 15,1
26. P.1 Thessalonika 1Ezsdrás 6,22
27. Szo.1 Thessalonika 2Ésaiás 33,6
28. V.1 Thessalonika 32 Sámuel 9,7
29. H.1 Thessalonika 4Zsoltárok 16,8
30. K.1 Thessalonika 5Jeremiás 33,3

 

Július
  1. Sze.2 Thessalonika 1Jób 8,7
  2. Cs.2 Thessalonika 2Zsoltárok 5,13
  3. P.2 Thessalonika 3Jób 5,21
  4. Szo.János 1Példabeszédek 3,3-4
  5. V.János 2Ésaiás 9,3
  6. H.János 3Zsoltárok 6,10
  7. K.János 4Ezékiel 33,11
  8. Sze.János 5Zsoltárok 23,2
  9. Cs.János 6Józsué 21,45
10. P.János 74 Mózes 20,16
11. Szo.János 85 Mózes 6,12
12. V.János 9Énekek éneke 8,12
13. H.János 10Eszter 4,14
14. K.János 11Hóseás 12,6
15. Sze.János 122 Sámuel 5,10
16. Cs.János 13Jób 5,24
17. P.János 14Ruth 2,9
18. Szo.János 151 Sámuel 3,10
19. V.János 16Zsoltárok 2,8
20. H.János 17Példabeszédek 4,26
21. K.János 18Prédikátor 9,10
22. Sze.János 19Zsoltárok 91,10
23. Cs.János 20Példabeszédek 24,11
24. P.János 21Jóel 2,25
25. Szo.1 Timótheus 11 Krónika 5,20
26. V.1 Timótheus 21 Királyok 18,21
27. H.1 Timótheus 3Zsoltárok 107,8-9
28. K.1 Timótheus 4Jób 17,8
29. Sze.1 Timótheus 52 Krónika 15,7
30. Cs.1 Timótheus 65 Mózes 31,8
31. P.2 Timótheus 1Zsoltárok 37,4

 

Augusztus
  1. Szo.2 Timótheus 2Példabeszédek 28,25
  2. V.2 Timótheus 3Ésaiás 28,29
  3. H.2 Timótheus 42 Királyok 18,6
  4. K.Filippi 1Ésaiás 42,6
  5. Sze.Filippi 2Példabeszédek 31,27
  6. Cs.Filippi 3Ésaiás 54,14
  7. P.Filippi 4Zsoltárok 97,11
  8. Szo.Zsoltárok 1Kolossé 3,2
  9. V.Zsoltárok 2Efézus 5,16
10. H.Zsoltárok 3Jakab 2,17
11. K.Zsoltárok 4Máté 5,16
12. Sze.Zsoltárok 5Filippi 4,19
13. Cs.Zsoltárok 6Máté 5,4
14. P.Zsoltárok 71 Péter 2,15
15. Szo.Zsoltárok 8Jelenések 7,17
16. V.Zsoltárok 9Máté 5,42
17. H.Zsoltárok 10Zsidók 11,6
18. K.Zsoltárok 11Róma 14,19
19. Sze.Zsoltárok 122 Korinthus 12,9
20. Cs.Zsoltárok 13János 6,37
21. P.Zsoltárok 14Lukács 1,45
22. Szo.Zsoltárok 151 Péter 3,15-16
23. V.Zsoltárok 16János 15,16
24. H.Zsoltárok 17Lukács 6,38
25. K.Zsoltárok 18János 11,40
26. Sze.Zsoltárok 19Róma 12,12
27. Cs.Zsoltárok 201 Korinthus 14,1
28. P.Zsoltárok 212 Péter 1,2
29. Szo.Zsoltárok 22Filippi 4,7
30. V.Zsoltárok 231 Thessalonika 5,11
31. H.Zsoltárok 241 Timótheus 2,1

 

Szeptember
  1. K.Zsoltárok 25Máté 24,46
  2. Sze.Zsoltárok 26Lukács 5,4
  3. Cs.Zsoltárok 272 Timótheus 2,24
  4. P.Zsoltárok 281 Péter 4,12-13
  5. Szo.Zsoltárok 292 Korinthus 3,18
  6. V.Zsoltárok 30János 15,5
  7. H.Zsoltárok 311 Timótheus 6,6
  8. K.Zsoltárok 32Máté 5,6
  9. Sze.Zsoltárok 33Ap. csel. 18,9-10
10. Cs.Zsoltárok 341 Korinthus 16,14
11. P.Zsoltárok 35János 5,30
12. Szo.Zsoltárok 362 Korinthus 5,11
13. V.Zsoltárok 37Titus 2,7-8
14. H.Zsoltárok 381 János 5,14-15
15. K.Zsoltárok 39Lukács 10,20
16. Sze.Zsoltárok 40Zsidók 12,5-6
17. Cs.Zsoltárok 412 Thessalonika 3,13
18. P.Zsoltárok 421 Timótheus 4,16
19. Szo.Zsoltárok 43Máté 10,32-33
20. V.Zsoltárok 44Lukács 22,31-32
21. H.Zsoltárok 45János 14,14
22. K.Zsoltárok 46Máté 25,35-36
23. Sze.Zsoltárok 47János 16,24
24. Cs.Zsoltárok 48Róma 5,19
25. P.Zsoltárok 49Lukács 11,9
26. Szo.Zsoltárok 50Zsidók 10,38-39
27. V.Zsoltárok 51Ap. csel. 13,47
28. H.Zsoltárok 52János 8,32
29. K.Zsoltárok 53Máté 4,19
30. Sze.Zsoltárok 54Lukács 1,46-47

 

Október
  1. Cs.1 Korinthus 1Példabeszédek 8,34
  2. P.1 Korinthus 2Zsoltárok 34,7
  3. Szo.1 Korinthus 3Ésaiás 65,23
  4. V.1 Korinthus 4Zsoltárok 36,10
  5. H.1 Korinthus 5Ésaiás 1,19-20
  6. K.1 Korinthus 64 Mózes 17,11
  7. Sze.1 Korinthus 7Ésaiás 49,8
  8. Cs.1 Korinthus 81 Krónika 17,12-14
  9. P.1 Korinthus 9,1-23Zsoltárok 21,3
10. Szo.1 Korinthus 9,24-27Ésaiás 49,23
11. V.1 Korinthus 10,1-14Zsoltárok 130,5
12. H.1 Korinthus 10,15-331 Sámuel 18,14
13. K.1 Korinthus 11,1-16Zsoltárok 108,14
14. Sze.1 Korinthus 11,17-34Példabeszédek 17,17
15. Cs.1 Korinthus 12Zsoltárok 119,88
16. P.1 Korinthus 13Példabeszédek 2,6
17. Szo.1 Korinthus 14Nehémiás 8,10
18. V.1 Korinthus 15,1-11Habakuk 2,1
19. H.1 Korinthus 15,12-58Zsoltárok 50,14-15
20. K.1 Korinthus 16,1-12Jeremiás 31,33
21. Sze.1 Korinthus 16,13-24Ezékiel 3,17
22. Cs.2 Korinthus 1,1-14Zsoltárok 34,9
23. P.2 Korinthus 1,15-24Hóseás 14,6
24. Szo.2 Korinthus 2Zsoltárok 37,10-11
25. V.2 Korinthus 3Jeremiás 31,2
26. H.2 Korinthus 4Jeremiás siralmai 3,22
27. K.2 Korinthus 5Jónás 2,10
28. Sze.2 Korinthus 6Zsoltárok 4,6
29. Cs.2 Korinthus 7Példabeszédek 13,21
30. P.2 Korinthus 8Zsoltárok 34,20
31. Szo.2 Korinthus 92 Krónika 31,21

 

November
  1. V.2 Korinthus 10Zsoltárok 71,8
  2. H.2 Korinthus 11,1-152 Mózes 14,13
  3. K.2 Korinthus 11,16-33Ésaiás 59,21
  4. Sze.2 Korinthus 12,1-10Hóseás 6,6
  5. Cs.2 Korinthus 12,11-21Jób 37,20
  6. P.2 Korinthus 13,1-10Ésaiás 55,11
  7. Szo.2 Korinthus 13,11-13Jób 36,11
  8. V.Józsué 1Ap. csel. 16,31
  9. H.Józsué 21 János 2,9
10. K.Józsué 32 Thessalonika 3,3
11. Sze.Józsué 41 János 4,4
12. Cs.Józsué 5Kolossé 3,15
13. P.Józsué 61 Thessalonika 5,15
14. Szo.Józsué 7Galata 2,20
15. V.Józsué 8Filippi 1,21
16. H.Józsué 9Márk 5,19
17. K.Józsué 10Máté 25,40
18. Sze.Józsué 111 Korinthus 9,12
19. Cs.Józsué 12Máté 4,10
20. P.Józsué 13Jelenések 7,15
21. Szo.Józsué 14Máté 11,29-30
22. V.Józsué 15Lukács 1,74-75
23. H.Józsué 16Galata 3,11
24. K.Józsué 17Róma 12,11
25. Sze.Józsué 181 Korinthus 1,23-24
26. Cs.Józsué 19Ap. csel. 11,14
27. P.Józsué 20Lukács 1,30
28. Szo.Józsué 21Kolossé 4,17
29. V.Józsué 22János 4,34
30. H.Józsué 23Márk 14,8

 

December
  1. K.Józsué 24Galata 6,9
  2. Sze.Mikeás 1Lukács 12,43
  3. Cs.Mikeás 2,1-11Zsidók 13,1
  4. P.Mikeás 2,12-131 Péter 5,7
  5. Szo.Mikeás 3,1-8Jelenések 21,7
  6. V.Zakariás 91 Thessalonika 3,12-13
  7. H.Mikeás 3,9-12Ap. csel. 5,29
  8. K.Mikeás 4,1-5János 7,38
  9. Sze.Mikeás 4,6-13Róma 6,12-13
10. Cs.Mikeás 5,1-6Zsidók 11,1
11. P.Mikeás 5,7-15Kolossé 3,16
12. Szo.Mikeás 6,1-9Zsidók 6,12
13. V.Ésaiás 9,1-72 Timótheus 2,3
14. H.Mikeás 6,10-16Filippi 4,9
15. K.Mikeás 7,1-6Efézus 1,3-5
16. Sze.Mikeás 7,7-201 Péter 3,11
17. Cs.Ésaiás 61Jelenések 22,17
18. P.Ésaiás 62Máté 5,48
19. Szo.2 Mózes 15,1-21Róma 8,33
20. V.Lukács 1,26-38Ésaiás 54,17
21. H.Lukács 1,39-455 Mózes 13,4
22. K.Lukács 1,46-56Ésaiás 4,2
23. Sze.Lukács 1,57-66Ezékiel 16,62
24. Cs.Máté 2,1-12Jeremiás 23,5-6
KarácsonyLukács 2,1-20Ésaiás 7,14
KarácsonyLukács 2,21-40Mikeás 5,2
27. V.Malakiás 12 Korinthus 3,17
28. H.Malakiás 2János 3,17
29. K.Malakiás 31 Péter 2,5
30. Sze.Malakiás 4Efézus 5,18-19
31. Cs.2 Krónika 30Máté 14,27

 

© Bereczki Sándor, 2019

<<<