Híreink
Életképek, szemelvények a balatonaligai gyülekezeti alkalmakról
Isten kegyelméből 2024. júliusában a nők, a férfiak, az ifjúság és végül a családosok is együtt lehettek Balatonaligán a gyülekezet nyári táboraiban. Sok lelki-fizikai örömben és áldásban részesültünk, a hírben szeretettel osztunk meg néhány életképet, részletet.Lelkipásztoraink hálával emlékeztek meg arról, hogy a balatonaligai együttlétek több, mint ötven éve kezdődtek és zajlanak. Mennyi ember részesült áldásban ezen a helyen az elmúlt évtizedek alatt! Nem volt ez másképp ezen a nyáron sem.
A táborok sorát a nőtestvérek kezdték meg, akik nagy örömben voltak együtt, az egészen fiataloktól kezdve a 90 éves Marika néniig. A következő hétvégén a férfiak még a nőknél is nagyobb számban gyűltek össze. Ehhez az alkalomhoz rengeteget tett hozzá a körülbelül egy tucatnyi szenvedélybetegségből jövő új testvérünk jelenléte, akik az Emberbarát Alapítvány rehabilitációs intézetéből érkeztek. Az ő örömük és buzgóságuk mindannyiunk számára sokat jelentett. A legmelegebb napok alatt az ifjúság volt együtt, akik igazán kihasználták a tábori napok idejét: kora reggel, még a lelki alkalmak előtt úsztak a Balatonban, és még késő este is volt erejük nagy sétákat tenni a környéken. Az ötnapos családos táborban külön foglalkozás volt a gyerekeknek és a szülőknek. Öröm volt látni, hogy a gyerekek milyen sokat megértenek a bibliai üzenetekből és milyen jól érzik magukat együtt. Imádkoztunk, hogy Isten áldása nyugodjon meg ezen az új, növekvő nemzedéken.
A délelőtti és ebéd utáni együttlétek során volt lehetőség mélyen elgondolkodni Isten szaván, üzenetén. A hallott igéhez mindenki hozzászólhatott és végül közösen imádkoztunk. A táborok lelkipásztoraink odaszánása mellett sok testvér komoly, önkéntes szolgálata nyomán jöhetett létre. A sokfogásos közös ebédek mindig nagyon ízletesek voltak, a rántott hústól, a birkapörköltön át a finom levesekig vagy a gyrosig. Hálásak vagyunk Istennek ezekért az együttlétekért, a lelki feltöltődés és felépülés napjaiért!