Híreink
Pünkösd hétfői gyülekezeti kirándulás

A kirándulás Csillebércről indult, és rögtön az elején két részre oszlott a csapat. A kényelmesebb sétára vállalkozók egy körülbelül 2 kilométer hosszú ereszkedés után értkezhettek a Makkosi-rétre, míg a csapat sportosabb része egy érdekes látnivalókkal tűzdelt, 8 kilométeres körtúrát megtéve érkezett meg ugyanoda. A körtúrán érintettük a Piktortégla üregeket, melyekbe megfelelő világítással hosszan be is tudtunk menni. Nagyon izgalmas élmény volt. Ezt követően a Budaörsi vitorlázó repülő emlékműhöz mentünk, ahonnan szép kilátás fogadott bennünket. A Sorrento szikláknál tartottunk egy kisebb pihenőt, majd a csapat a Makkosi réten egyesült, ahol szalonnát sütöttünk, fociztunk, pihentünk. Sok jó beszélgetéssel gazdagodtunk a nap során. A kirándulás végén hálás szívvel köszöntük meg Istennek imádságban, hogy ilyen szép nappal ajándékozott meg bennünket.