Mindenki Temploma

Kedves Barátom!

Sok szeretettel köszöntelek a Mindenki Temploma Gyülekezetének honlapján.

 

Azzal a szándékkal hoztuk létre ezt a közösségi platformot, hogy  kapcsolatba léphess velünk, ha meg szeretnél minket ismerni. Rendszeresen hírt adunk  magunkról, hogyan élünk, és gondolkodunk a jelenvaló és elkövetkező világról.
Tovább olvasom

Mindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki Temploma

Híreink

Képek a Húsvéti gyülekezeti kirándulásról

Képek a Húsvéti gyülekezeti kirándulásról Húsvét hétfőn a gyülekezetből mintegy 65-en Diósjenőn kirándultunk, majd meglátogattuk a Nógrádi várromot. Hálásak vagyunk Istennek ezért a szép napért!

2018. április 2-án reggel fél 10-kor indultunk el a templom elől a Diósjenői Kirándulóközpontba. Hálásak voltunk Istennek, hogy több szeles és esős nap után, a kirándulás napjára szép napsütés ígérkezett. Miután megérkeztünk a kirándulóközpontba egy 8 kilométeres túrát tettünk meg, körülbelül 3 óra alatt. A kirándulás után közösen ebédeltünk, majd kipróbáltuk a kirándulóközpont foci és röplabdapályáját is. A gyerekeknek nagyon tetszett a játszótér, és az állatok is. A mozgás után Sándor bácsi húsvéti üzenetét hallgattuk meg, majd közösen imádkoztunk. Bár ekkor már 5 óra körül járt az idő, úgy döntöttünk, hogy a hazaindulás helyett megnézzük még a szomszéd faluban található Nógrádi várromot, ami valóban gyönyörű volt. Ekkorra valamennyi felhő elvonult már az égről, és egészen naplementéig élveztük a várban a beszélgetést, röplabdázást, frizbizést. Jó volt látni, a sok felszabadult arcot a nap végére, és együtt megélni ezt a szép napot!

A kirándulásról készített fényképalbum ide kattintva tekinthető meg.