Mindenki Temploma

Kedves Barátom!

Sok szeretettel köszöntelek a Mindenki Temploma Gyülekezetének honlapján.

 

Azzal a szándékkal hoztuk létre ezt a közösségi platformot, hogy  kapcsolatba léphess velünk, ha meg szeretnél minket ismerni. Rendszeresen hírt adunk  magunkról, hogyan élünk, és gondolkodunk a jelenvaló és elkövetkező világról.
Tovább olvasom

Mindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki TemplomaMindenki Temploma

Híreink

Imádság az iskolakezdésért

Imádság az iskolakezdésért Szeptember elsején, vasárnap együtt imádkozott a gyülekezet az induló tanévért.

A tanév kezdete előtti utolsó vasárnapon az idei évben is imádkoztunk azokért, akik számára szeptemberben elkezdődik a tanév: az iskolásokért, az egyetemi hallgatókért, és a pedagógusokért, sőt, még az óvodás korosztály sem maradt ki. Hasonlóan imádkoztunk azokért a szenvedélybeteg fiúkért és lányokért, akik bármilyen oktatásban, iskolában vesznek részt. Elhangzott az a rövid üzenet, hogy ahogyan Isten megáldotta a bibliai Dánielt és társait a babilóniai tudósok között, úgy ma is segítségére siet azoknak, akik ezt kérik. Hisszük, hogy Isten áldásait meg fogjuk tapasztalni ebben az évben is!